Egy tanár néni huszonöt ajándékot kap ugyanazon a napon.

Bögrét. Csokit. Celofános virágot. A csoki elfogy, a virág elszárad, a bögréből meg már van hat a konyhaszekrényben.

Ez elfér a kulcscsomón.

Aranyszínű karabiner, rajta egy zománcozott margaréta és egy ezüstszínű szív, belevésve: Thank You. Rákattintod a kulcsra, a táska cipzárjára, a tolltartóra. Ott marad. Nem kell elrakni, nem kell kimosni, nem kell helyet találni neki.

A karabinerrel együtt 4,4 cm, a virág 2,4 cm. Kicsi. Pont ezért nem lesz ciki egy felnőttnek sem.

Kártyán érkezik, fehér organza zsákkal. Nem kell hozzá csomagolópapír, nem kell masni — így adod oda, ahogy megkapod.

A kártya angol feliratú, ezt előre mondom: „A little hug to say a big thank you." Ha magyarul akarod, írj alá egy sort a kezeddel. Attól lesz az övé, nem a felirattól.

Óvónéninek, tanító néninek, dadusnak, edzőnek, ápolónak. Annak, aki egész évben ott volt, és most kap tőled harminc másodpercet.

Válaszd ki a színt, és tedd a kosárba.